

A Miklósi Gyermek Foci Egyesület elsődleges célja, hogy megismertesse és megszerettesse a gyerekekkel a sportágat és ezáltal minél több gyermeknek biztosítson rendszeres sportolási lehetőséget, szervezett, biztonságos körülmények között. Szeretnénk, ha rendszeres testmozgás beépülne a gyerekek életébe és ezáltal mind fizikailag, mind pedig mentálisan egészséges, boldog és kiegyensúlyozott felnőtteké cseperednének.
A versenysport létrehozása, a korosztályok bajnokságokon való részvétele, és a tehetséggondozás is fontos feladat és célkitűzés az egyesületünk számára. Az elhivatott és tehetséges gyermekek kiválasztása és tudásuknak, tehetségüknek megfelelő képzés biztosítása.
Ennek megfelelően elengedhetetlen feladatunk, hogy kiválóan képzett edzőket biztosítsunk minden korosztály számára. Ezért folyamatosan és fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy a képzésünk tematikája a mai kor legmagasabb elvárásainak is megfeleljen.
Hosszútávú tervünk egy olyan edzőközpont kialakítása, ahol bármely korosztály számára lehetőséget tudunk teremteni mérkőzések, kupák, találkozók lebonyolítására.
Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk segíteni a szervezett szabadidős és tömegsport rendezvényeket is, hogy minél több gyermek és felnőtt, fiatal és idősebb jusson sportolási lehetőséghez, és megismerhesse a mozgás örömét.



Már U16-os csapatunk is van!
Nagyszerű hír, hogy ősszel megkezdi munkáját az U16-os keret is a fiatalabb korosztályok mellett...

Jön a Fradi Öregfiúk!
A XXVI. Szentmiklósi Napok keretein belül városunkba érkezik a patinás fővárosi labdarúgó csapat, a Ferencvárosi Torna Club Öregfiúk csapata, hogy összemérje erejét városunk büszkeségeivel, a Miklósi GYFE kiválóságaival...

Megyei III. osztály Északi csoport!
Felnőtt labdarúgó csapatunk a 2020/2021 szezont rendhagyó módon a Bács-Kiskun Megyei III. osztály Északi csoportjában kezdte meg...

Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek |
---|---|---|---|---|
U16 17.00 - 18.30 U13 17.00 - 18.30 | U9 16.30 - 17.30 U11 17.45 - 19.00 | U16 17.00 - 18.30 U13 17.00 - 18.30 | U9 16.30 - 17.30 U11 17.45 - 19.00 |

KOROSZTÁLY / CSAPATOK | Mikor | HOL |
---|---|---|
FELNŐTT / MGYFE - TISZAALPÁR | 2021.09.04. | Kunszentmiklós |
FELNŐTT / MGYFE - FRADI ÖREGFIÚK | 2021.09.12. | Kunszentmiklós |
U16 / MGYFE - LAKITELEKI TE | 2021.09.11. | Kunszentmiklós |